Szeretlek, csak szeretlek.
A Mennyben és a Földön is, legyen szent a Te neved.
Mint mindennapi kenyerünket, úgy add magad nekem, most és máskor is.
Jöjjön el az én országom, ahol szerethetlek téged.
Hiába szeretsz mást, s ő is akar téged.
Legyen meg az akaratom itt lenn a Földön, mert én szeretlek akkor is, ha már nincs miért.
Ha már nem kell senki kölcsön.
Ha már tudják, ha már tudhatják mások is, és belehalok, tudom,
de mégis, de még akkor, mert szeretni kell lemondva,
szeretni kell várva, összekulcsolt testek izzadt nyomorával.
Pedig jó lenne úgy, ahogy szeretném én, jó volna úgy, ahogy szeretnéd még.
Ne eresszük szerelmünk idő előtt sírba,
ne álljuk a gödör szélén, tehetetlen, sírva,
Pedig meg fogok halni, s te nem értettél semmit,
meg fogok halni, mert nem tudtam adni, nem tudtam adni
csak ennyit.
Nem tudtam mondani, amit kellett volna,
csak akartam élni, neked játszani, játszani, nem félni,
játszani neked a reggelt a nap első sugarával,
a reggelivel melyet ágyba hozok annak, ki kedvesem eljátsza.
Ahogy a földön, úgy a mennyben is,
te szeretsz mást, én szeretlek téged,
hogy engem fogsz szeretni, sohasem ígérted,
te nekem vagy, de ugyanúgy másnak,
Krisztusnak jó vagyok, de bohócnak gyáva.
Messze vagy, de legyek bárhol is, szeretlek,
Csak szeretlek, csak szeretlek akkor is,
még akkor is
Szeress vigyázva, ne szeress bántva,
Szeress, mert a látszatnak, könny lesz egyszer ára.
Borzas szerelmünket ki fésüli újra?
Hogyan jutunk a semmiből a mindeneken túlra?
Ámen
Ez én is irhattam volna.
